Stratégiailag jelentős utak közelében fekszik
Szíria: a felkelők ellenőrzés alatt tartják Szarakeb környékét
A szíriai felkelők ellenőrzésük alá vonták az ország északnyugati részén, Idlíb tartományban lévő Szarakeb környékét.
2012.11.02 10:22MTISzarakeb stratégiai jelentőségű, az Aleppót Latakiával, illetve az előbbit Damaszkusszal összekötő utak kereszteződésében fekszik. A hadseregnek a héten még négy hadállása volt a környéken, de a felkelők csütörtökön elfoglaltak ezek közül hármat - közölte a londoni központú szervezet igazgatója, Rámi Abdel-Rahmán. Az OSDH helyszíni aktivistáktól és egészségügyi dolgozóktól szerzi be értesüléseit. A felkelők a város 25 kilométeres körzetét tartják az ellenőrzésük alatt.
A várostól 50 kilométerre van Aleppó, amelyben három hónapja tartanak a harcok a szembenálló erők között. A felkelők célja most az, hogy teljesen elfoglalják az Aleppót Damaszkusszal összekötő utat, amelyen a hadsereg utánpótlást tud szállítani aleppói egységeinek. Az OSDH szerint az utóbbi egy napban főleg a hadsereg veszített sok embert: 83 katona halt meg harcban, ezenkívül 54 felkelő, illetve meghalt 66 civil azokon a településeken, ahol harcok folynak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


