Szíria
Civilek haltak meg egy légitámadásban Idlíb tartományban
Legalább 16 civil - köztük hét gyerek és öt nő - halt meg vasárnap egy légitámadásban a szíriai Idlíb tartományban.
2012.10.28 20:15MTIA légitámadás az ország északnyugati részén lévő tartomány Dzsabal az-Zavíja városa környékén, al-Bara faluban történt - közölte a londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH), amely aktivistáitól és egészségügyi forrásokból szerzi be információit. Az OSDH szerint a falu július óta a felkelők kezén van.
Szíriában vasárnap ismét sok erőszakos cselekmény történt, csakúgy, mint az előző napokon, vagyis nyilvánvaló, hogy a tűzszünetből, amelynek pénteken kellett volna megkezdődnie Lahdar Brahimi nemzetközi megbízott terve szerint, semmi nem valósult meg. Az OSDH szerint a három nap alatt több mint 300 embert öltek meg.
A szíriai légierő folytatta a szunniták lakta kelet-damaszkuszi elővárosok bombázását. Aktivisták szerint az északkelet-damaszkuszi Dúma negyedben a felkelő Szabad Szíriai Hadsereg fegyveresei ostromolják az elnökhöz hű hadsereg állásait, és elfoglaltak közülük hármat, de összecsapásokról érkezett jelentés az ország más részeiből is.
ENSZ-beli diplomaták közölték az AFP-vel, hogy Brahiminak novemberben kell ismét megjelennie az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt, és "új ötletekkel" fog előállni arra vonatkozóan, hogy miként vegye rá Bassár el-Aszad szíriai elnököt és ellenzékét a béketárgyalásokra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


