Éjféltől már életbe is lépett
Izrael, Hamász: tűzszünet az áldozati ünnep idejére
Izrael és a Hamász iszlamista mozgalom abban állapodott meg, hogy tűzszünetet tart a muzulmán áldozati ünnep, az íd al-adha idején a Gázai övezet térségében - jelentette csütörtök reggel az izraeli rádió.
2012.10.25 12:46MTIA "nem hivatalosnak" mondott megállapodás éjféltől már életbe is lépett, és egyelőre egyik fél sem sértette meg az egyezményt. A megállapodást Egyiptom közvetítésével sikerült tető alá hozni. "Egyiptom lenyűgöző módon képes meggyőzni a Hamászt, hogy nem elsődleges érdeke megtámadni, illetve terrorizálni Izraelt vagy más célpontokat" - mondta Ámosz Gilád izraeli védelmi tisztségviselő az izraeli katonai rádiónak.
A zsidó állam elpusztítására törekvő Hamász és Izrael között viszont nem volt közvetlen megállapodás - hangsúlyozta Gilád. "Kategorikusan kijelenthetem, hogy nem állapodtunk meg a Hamásszal, ahogy korábban sem történt ilyen, és ezután sem fog" - jelentette ki, hozzátéve, hogy csupán a nyugalom megőrzésében állapodtak meg.
Az izraeli hadsereg közölte: azzal a feltétellel egyeztek bele a tűzszünetbe, hogy teljesen megszűnnek a rakétatámadások a zsidó állam ellen. Újabb támadásokat "azonnali és könyörtelen" válaszcsapások fognak követni - figyelmeztetett a hadsereg.
Az izraeli tévé szerint a tűzszünet tiszteletben tartását az ünnep végéig személyesen Iszmáil Haníje, a gázai Hamász-kormány vezetője fogja felügyelni, bár egyesek kételyeket fogalmaznak meg azzal kapcsolatosan, hogy erre képes lesz-e.
A Hamász emberei a Gázai övezetből szerdán több mint hetven aknát és rakétát lőttek ki Izrael területére. Ez volt az elmúlt hónapok legsúlyosabb támadássorozata. Izrael harci gépek bevetésével válaszolt az akcióra, kioltva négy palesztin harcos életét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06