Elvben elfogadta a fegyvernyugvást a többség
Brahimi: a kormány elfogadja a tűzszünetet a muzulmán ünnep idejére
Az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja szerint a damaszkuszi kormány hajlandó tűzszünetet hirdetni a hét második felében tartandó muzulmán áldozati ünnep, az íd al-adha idejére.
2012.10.24 13:26MTILahdar Brahimi ezt egy kairói sajtótájékoztatón jelentette be szerdán, s közölte, hogy a szíriai kormány még a nap folyamán vagy csütörtök reggel hivatalosan is megerősíti döntését. Az algériai közvetítő elmondta, hogy kapcsolatba lépett néhány "harcoló csoporttal" is, és "a többségük elvben szintén elfogadta a fegyvernyugvást" péntektől. Az algériai diplomata szerint ha a tűzszüneti bejelentések sikert hoznak, "arra építeni lehetne egy politikai folyamatba illeszkedő szilárdabb és tartósabb fegyvernyugvás érdekében".
Mindeddig sem a kormány, sem a fegyveres ellenzék nem nyilvánította ki egyértelműen, hogy szándékában állna tűzszünetet hirdetni, hanem a másik féltől követelte ezt. Az előző nemzetközi megbízott, Kofi Annan áprilisban megszerezte ugyan a felek beleegyezését egy tűzszünethez, de azt azután egyikük sem tartotta be. Brahimi szerdán tájékoztatja az ENSZ Biztonsági Tanácsát a közel-keleti térségben tett körútjáról, amely vasárnap Damaszkuszban fejeződött be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


