Két férfit letartóztattak
Lopott holttesteket keres a német és lengyel rendőrség
Tucatnyi, hamvasztásra váró holttesttel együtt tűnt el egy kisteherautó és további két gépjármű egy hete egy kegyeleti fuvarozással foglalkozó német cég Berlinhez közeli telephelyéről.
2012.10.22 15:42MTIA nyomok keletre vezettek, s vasárnap Lengyelországban le is tartóztattak két büntetett előéletű fiatal férfit a bizarr bűncselekménnyel összefüggésben.
A hétfőről keddre virradóra a Hoppegartenből a teherautóval együtt ellopott 12 holttest arra várt, hogy hamvasztásra egy meisseni krematóriumba szállítsák őket. Noha a három ellopott gépkocsi közül az egyik időközben a lengyelországi Poznanban meglett, és a lengyel rendőrség vasárnap bejelentette, hogy a bűnüggyel összefüggésben őrizetbe vettek két gyanúsítottat, egy 25 és egy 27 éves férfit, a hullaszállítót még mindig keresik.
A poznani vajdasági rendőrség 5000 zloty (több mint 300 ezer forint) nyomravezetői díjat tűzött ki, Markus Dröge berlin-brandeburgi evangélikus püspök pedig a tolvajok lelkiismeretére és emberségére apellálva kérte a gépkocsival együtt elvitt holttestek visszaszolgáltatását. A poznani rendőrség keresi a lopás két további gyanúsítottját, köztük a feltételezett értelmi szerzőt.
A német rendőrség kezdettől "lengyel szálra" gyanakodott a bűnügyben, mert - mint mondták - a Berlin térségéből ellopott gépkocsikat majdnem mindig keletre viszik, s mivel Lengyelország gyakran csak tranzitállomás, még az sem zárható ki, hogy az eltűnt holttestek például Litvániába vagy Oroszországba kerültek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


