A Tiszában Csongrádnál
Búvárok találták meg az eltűnt horgász holttestét
Búvárok találták meg szerdán reggel annak a horgásznak a holttestét, aki kedden este tűnt el, Csongrádnál.
2012.10.17 12:56HavariaPressA közlemény szerint a pályázaton a jelenlegi bérlő civil szervezet is indulhat, a pályázat lezárásáig méltányosságból az épületben maradhat az egyesület, így a bérleti díj nem fizetése miatt indított "kilakoltatást" addig felfüggesztik. Amennyiben a roma parlament megnyeri az ingatlan bérbeadási pályázatot, a jövőben is bérelheti azt - tette hozzá.
Az önkormányzat egyúttal visszautasította Zsigó Jenőnek, a civil szervezet vezetőjének kijelentéseit, amelyben a "cigányság elleninek" minősítette a döntést. Balogh István Szilveszter leszögezte: ez nem roma ügy, hanem egyszerű bérleményi jogvita. Mint írta, a kerület vezetése sajnálatosnak tartja, hogy Zsigó Jenő "félrevezető, etnikai értelmezésbe igyekszik beállítani az ügyet és ehhez éppen a cigányságot használja fel takarózásként", miközben pontosan ismeri a tényeket és saját mulasztását.
A közlemény szerint a civil szervezet 1993 óta bérelte a Tavaszmező utcai, összesen 566 négyzetméteres önkormányzati ingatlant, mindössze bruttó 18 ezer forintért. Az épületben egy 214 négyzetméteres irodát és egy 352 négyzetméteres színháztermet béreltek, utóbbi szerződését 2009-ben nem hosszabbította meg a szervezet, ám nem adta vissza az önkormányzatnak, azóta jogtalanul használta. Jelezte: a felújított sétálóutcában a színházterem nélkül havonta négyzetméterenként alig 86 forintot kellett volna fizetnie az egyesületnek, amit folyamatosan elmulasztott, így 2011 szeptemberéig 9 havi bérleti és használati díj hátralékot halmoztak fel.
Emiatt az önkormányzat kénytelen volt szerződést bontani és jogi eljárást kezdeményezni a kiürítésért - írta a képviselő, hozzátéve, hogy a szervezet idén január végén befizette tartozását, így az önkormányzat szüneteltette a peres eljárást. A roma parlament ezután ismét nem fizetett és további bérleti és közüzemi díjtartozást halmozott fel.
Hangsúlyozta: az önkormányzatnak be kell tartania a törvényeket, s ha ingatlanvagyonát áron alul vagy a jogszabályok be nem tartása felett szemet hunyva hasznosítja, azt ingatlanpanamának nevezik. Megjegyezte: az ingatlan valós forgalmi értéke a nem hivatalos értékbecslés szerint több mint 40 millió forint, így a bérleti díjat ennek megfelelően kell meghatározni. A bérbeadás, hasznosítás kizárólag pályázat útján lehetséges - tette hozzá -, s az automatikus, áron aluli további bérbeadás törvénytelen lenne. Balogh István Szilveszter azt is tudatta: az új pályázat kiírását a helyi roma kisebbségi önkormányzat is egyöntetűen támogatta.
A roma parlament irodájával összefüggésben korábban Fővárosi Cigány Önkormányzat és európai kulturális személyiségek - köztük Günter Grass irodalmi Nobel-díjas német író - is tiltakoztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


