Az ENSZ-főtitkár szólított fel
Szíria: nem lesz egyoldalú tűzszünet
Damaszkusz visszautasította szerdán Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár felszólítását, hogy hirdessen egyoldalúan tűzszünetet, s ehelyett azt követeli, hogy előbb a felkelők hagyjanak fel az erőszakkal.
2012.10.10 16:48MTIMegmondtuk Ban Ki Munnak, hogy küldjön megbízottakat azokba az államokba, amelyek befolyást gyakorolnak a fegyveres csoportokra, "pénzelik, felfegyverzik és kiképezik őket, mint Szaúd-Arábia, Katar és Törökország", és érjék el, hogy azok vessenek véget az erőszaknak - közölte egy nyilatkozatban a szíriai külügyminisztérium szóvivője.
Az ENSZ főtitkára kedden egyoldalú tűzszünet kihirdetésére szólította fel a szíriai rezsimet, az ellenzéki erőktől pedig a fegyvernyugvás tiszteletben tartását kérte.
A szóvivő szerint a tűzszünet kérdését már megvitatták Ban Ki Munnal október elején, amikor Valíd Moallem szíriai külügyminiszter részt vett az ENSZ Közgyűlésének őszi ülésszakán. Akkor emlékeztették rá, hogy két alkalommal is tűzszünetet rendeltek el, de "a fegyveres csoportok kihasználták az alkalmat a bevetéseik területi kiterjesztésére, és megsokszorozták a lakosság és a katonaság veszteségeit".
A kormány azt várja, hogy a küldöttek keressék fel az említett országokat, majd tájékoztassák a szíriai hatóságokat az eredményről, hogy meg lehessen hozni a megfelelő intézkedéseket - közölte a szóvivő.
A konfliktus kezdete óta kétszer hirdettek tűzszünetet - az arab országok és az ENSZ megfigyelői jelenlétében -, de egyik esetben sem tartották be. Az ellenfelek kölcsönösen egymást vádolták a megsértésével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


