Szíria
Iráni túszai megölésével fenyegetőzik egy lázadócsoport
Iráni túszai kivégzésével fenyegetőzött pénteken a szíriai lázadók egyik csoportja, amely azt követeli, hogy a hadsereg vonuljon ki Damaszkusz egyik elővárosából.
2012.10.05 23:26MTI"Csütörtöktől számítva 48 órát adtunk a rendszernek, hogy teljesen kivonuljon Gúta keleti feléből" - közölte az interneten keresztül a damaszkuszi forradalmi katonai tanács egyik parancsnoka, aki Abul Vafa néven mutatkozott be.
"Vannak más, titkos katonai természetű követeléseink is, és ha a rendszer nem válaszol, elkezdjük a túszok megölését" - mondta.
A 48 iránit augusztus 5-én ejtették fogságba a lázadók. Teherán szerint zarándokokról van szó, a lázadók szerint viszont az illetők igazából az iráni forradalmi gárda tagjai. "Biztosak vagyunk benne, hogy ők a rendszer tanácsadói" - mondta Abul Vafa, miután feltettek a YouTube-ra egy videót, amelyen mintegy harminc, falhoz állított túsz látható. A falat a szíriai forradalom zászlaja borítja.
A parancsnok azt is elmondta, hogy tárgyalásokat kezdtek a rendszerrel a fogolycseréről, de ezek kudarcba fulladtak. Az ultimátum határidejének szombati letelte után "kivégeznek egy-egy iráni túszt minden egyes elesett mártírért (lázadóért)" - erősítette meg.
Gúta elővárosban, ahol heves harcok folynak, a felkelők pénteken lelőttek egy harci helikoptert az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint.
Pénteken lázadásra buzdító felszólítást tett közzé Szíriában egy új ellenzéki csoport, méghozzá abból az alavita szektából, amelyhez Bassár el-Aszad szíriai elnök is tartozik. "Szíriai alaviták! Ebből elég, keljetek föl a korrupt Aszad család ellen, amelyet csak a pénz és a hatalom érdekel" - üzenték a "Szabad alaviták". Ez a vallási csoport a síizmus egyik ága, s Szíria lakosságának mintegy tíz százalékát alkotja. Eddig hűek voltak a soraikból származó elnökhöz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


