3-4 ezer dolgozó lépett sztrájkba Kínában
Sztrájkba léptek az iPhone 5 kínai gyártósorainak dolgozói
Becslések szerint 3-4 ezer dolgozó lépett sztrájkba Kínában, az Apple cég iPhone 5-ös okostelefonját összeszerelő gyártósorokon.
2012.10.06 07:43MTIA New York-i székhelyű China Labor Watch szervezet beszámolója szerint a munkabeszüntetés pénteken kezdődött a tajvani Foxconn Techology Group csengcsoui (Zhengzhou) gyárában, az északközép-kínai Honan (Henan) tartományban. Az Apple legnagyobb beszállítójának üzemében több gyártósor egész pénteken állt a dolgozók tájékoztatása szerint.
"A sztrájkot az okozta, hogy a munkásokra túl nagy nyomás nehezedik" - mondta Li Csiang (Li Qiang), a nonprofit munkajogi szervezet egyik igazgatója. Közlése szerint a Foxconn túlságosan szigorú minőségi követelményeket állított a munkások elé, anélkül, hogy biztosította volna számukra a megfelelő szakirányú ismeretek és fogások elsajátítását.
Elégedetlenséget váltott ki közöttük az is, hogy az év leghosszabb kínai ünnepe, a hétfőig tartó nyolcnapos Aranyhét alatt is dolgozniuk kell. Az incidens tovább fékezheti a legújabb iPhone okostelefon eladásait. Az Apple korábban azt közölte, hogy világszerte hiány mutatkozik az iPhone 5-ös készülékek utánrendeléseinél, miután a múlt hónapban rekordmennyiséget, 5 millió darabot értékesítettek a készülékből.
A kaliforniai társaság kiélezett versenyben van a dél-koreai Samsung Electronics Co.-val, hogy melyikük lesz a világ legnagyobb okostelefon-gyártója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


