Fukusima, 4-es reaktor
Japán: megkezdték az elhasznált fűtőelemek kiemelését
A katasztrófaelhárító egységek hozzáláttak az elhasznált fűtőelemek kiemeléséhez a tavaly márciusi földrengés és szökőár nyomán megrongálódott fukusimai atomerőmű 4-es reaktorában - jelentette be kedden a létesítményt üzemeltető TEPCO vállalat.
2012.10.02 18:16MTIAz atomerőműben a természeti csapás következtében három reaktorban is leolvadtak a fűtőelemek, az olvadt üzemanyag lefolyt, és átégette a reaktortartályt. Ez a leolvadás a 4-es reaktorban nem következett be, de az is megrongálódott az erőteljes hidrogénrobbanások következtében, amelyek gyakorlatilag megsemmisítették a blokk tetejét.
A TEPCO munkatársai megpróbálják kiemelni a reaktor belső részéből a 764 darab fűtőelemet, és áthelyezni azokat a reaktorépület felső részén elhelyezkedő, elhasznált nukleáris fűtőanyagokat őrző tárolóba.
Tavaly március 11-én a Japánban eddig mért legnagyobb, a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés történt a tenger alatt a szigetország északkeleti partvidékének közelében, majd hatalmas hullámokkal tengeri szökőár árasztotta el a térséget. Közel 19 ezer ember meghalt vagy eltűnt, és óriási anyagi kár keletkezett. Az elemi csapás nyomán súlyosan megrongálódott a fukusimai atomerőmű, több alkalommal is jelentős mennyiségű radioaktív szennyeződés jutott ki a levegőbe és a tengerbe. A létesítmény körzetéből mintegy 160 ezer embert telepítettek ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


