"Emberi kéz okozta"
Japán parlament: emberi tényezőre vezethető vissza a fukusimai atomkatasztrófa
Emberi tényezőre vezethető vissza a tavaly márciusi fukusimai nukleáris baleset - állapította meg a japán parlament tényfeltáró bizottsága, amely csütörtökön hozta nyilvánossága jelentését.
2012.07.05 09:00MTIA dokumentumban azt írják: noha a katasztrófát a 2011. március 11-ei földrengést követő szökőár váltotta ki, a Fukusima-1 atomerőműben történt balesetet nem lehet természeti katasztrófának tekinteni, mert "emberi kéz" okozta. A vizsgálóbizottság szerint a baleset előrelátható és elkerülhető lett volna, és a következményeit hatékonyabb intézkedésekkel enyhíteni lehetett volna.
"Az atomerőmű nem volt képes arra, hogy ellenálljon egy erős földrengésnek, sem pedig szökőárnak" - állapította meg a testület, amely az atomerőművet üzemeltető vállalatot, a TEPCO-t és az atomipart felügyelő kormányszerveket tette felelőssé a balesetért. "A felelős szervek nem tették meg a megfelelő intézkedéseket az erőmű és a környéken élők biztonsága érdekében" - írták. Egy korábbi - előzetes - jelentésben a parlamenti bizottság bírálta a TEPCO-nak a baleset utáni első napokban tett intézkedéseit, és megállapította, hogy a lakosság nem kapott megfelelő tájékoztatást arról, hogy mi történik az erőműben.
A parlamenti jelentés ellentmond a TEPCO tavaly év végi vizsgálatának. Az üzemeltető megállapítása szerint az atombalesetet a szökőár okozta, mert az általa keltett hullámok - amelyek elérték a 15 méteres magasságot - nagyobbak voltak minden, erős földrengések esetére készített becslésnél. Az atomerőműben három reaktorban is leolvadt a reaktormag, több tízezer embert kellett elköltöztetni otthonából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


