Kimunkált diplomáciai kompromisszum

Szerbia és Koszovó: építő szellemű párbeszédet vár el az Unió

Építő szellemű párbeszéd folytatására szólította fel Szerbiát és Koszovót Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, miután kedden Brüsszelben megbeszélést folytatott Ivica Dacic szerb miniszterelnökkel.

2012.09.04 11:23MTI

Az uniós országok állam-, illetve kormányfői testületének vezetője sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy Belgrádnak az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdése előtt "látható és fenntartható" javulást kell elérnie Pristinához fűződő viszonyában.

Elégedetten nyugtázta, hogy Szerbia a minap úgy döntött, "lehetővé teszi a hatékony és befogadó regionális együttműködést".

Ezzel arra utalt, hogy a szerb kormány vasárnapi döntése értelmében nem bojkottálják tovább azokat a regionális tanácskozásokat, amelyeken Koszovó is részt vesz.

Szerbia továbbra sem ismeri el a tőle 2008-ban elszakadt Koszovó függetlenségét, de az EU által segített szerb-koszovói tárgyalásokon még idén tavasszal megállapodtak abban, hogy a szerbek hajlandóak lesznek leülni olyan többoldalú tárgyalásokra, ahol a koszovói küldöttség előtt a Koszovó névtábla szerepel.

A kimunkált diplomáciai kompromisszum értelmében a Koszovó szóhoz csillagot kell tenni, utalva egy lábjegyzetre, amely kimondja: e névtábla elhelyezése nem előlegez meg semmilyen állásfoglalást Koszovó jogállását illetően. A kompromisszumot azonban eddig nem tudták élettel megtölteni, mert Belgrád eddig ragaszkodott ahhoz, hogy az értelmező lábjegyzet magán a névtáblán szerepeljen. Most Szerbia beleegyezett abba, hogy magán a névtáblán elég a lábjegyzetre utaló csillag, ha a tanácskozás minden egyes dokumentumában - legalább ott, ahol először említik Koszovót - feltüntetik a lábjegyzetet.

A regionális tanácskozásokon való részvétel kérdésének rendezése azonban önmagában nem elég - hangsúlyozta Van Rompuy. Leszögezte, hogy végre kell hajtani minden eddig született szerb-koszovói megállapodást, különösen azt, amely az észak-koszovói átkelő pontok közös igazgatásáról szól. Könnyíteni kell Észak-Koszovó lakosságának életét - hangsúlyozta az uniós vezető. Észak-Koszovóban a szerbek alkotják a lakosság többségét.

A Herman Van Rompuy mellett szintén nyilatkozatot tevő Ivica Dacic egyfelől ígéretet tett az eddigi megállapodások végrehajtására, másfelől arra, hogy a technikai jellegű és szintű egyeztetések további folytatása mellett Belgrád kész politikai témájú párbeszédet is nyitni Pristinával, az eddiginél magasabb, politikai szinten.

Sajtónyilatkozatában Van Rompuy az uniós integrációs folyamat szempontjából fontosnak nevezte, hogy Szerbia továbbvigye a politikai reformokat - az igazságszolgáltatás átalakítását, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcot, biztosítsa a média szabadságát, védje a kisebbségeket. Emellett javítani kell az országban az üzleti környezetet, ösztönözni kell a beruházásokat és az exportot, enyhíteni kell a munkanélküliséget - tette hozzá, a gazdaságszerkezeti reformok jelentőségéről szólva.

Dacic erre is ígéretet tett, a belső politikai reformok és a piacgazdasági feltételek kiteljesítését helyezte kilátásba. Kérte ugyanakkor, hogy az unió az integrációs folyamat során ne támasszon a korábban megszabott kritériumokon túl újabb és újabb feltételeket, "ne vigye odébb a célszalagot".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.