Tiltakozik a médiatörvény ellen
Lemondott a koszovói kormányfőhelyettes
Lemondott Hajredin Kuci koszovói miniszterelnök-helyettes és igazságügy-miniszter pénteken, tiltakozásul amiatt, hogy a parlament másodszor is megszavazta az új büntető törvénykönyvet, amelynek két cikkelye az Európai Unió szerint aláássa a sajtó szabadságát.
2012.06.22 23:00MTIA szóban forgó törvénycikkelyek forrásaik felfedésére kötelezik az újságírókat, illetve bűncselekménnyé nyilvánítják a rágalmazást. A koszovói parlament április végén hagyta jóvá a törvénykönyvet, de Atifete Jahjaga államfő megfontolásra visszaküldte a törvényhozásnak. A parlament pénteken ismét megszavazta, mindkét vitatott cikkellyel együtt. Kuci korábban nyilvánosan kilátásba helyezte lemondását arra az esetre, ha a parlament ismét elfogadja a két cikkelyt.
A politikus Hashim Thaci miniszterelnök legszorosabb szövetségese azóta, hogy a terület 2008-ban kikiáltotta függetlenségét Szerbiától. Thaci közölte, hogy megszégyenítette a parlament döntése, és harmadik szavazásra visszaküldi a törvényhozásnak a büntető törvénykönyvet, de a vitatott paragrafusok nélkül nélkül. Thaci pártjának, a Koszovói Demokrata Pártnak (PDK) a képviselői egyébként a szóban forgó cikkelyek eltörlése ellen szavaztak, az ellenzék viszont támogatta visszavonásukat. Az Európai Unió (EU) koszovói képviselője csalódottságának adott hangot a pénteki parlamenti szavazás eredménye miatt.
Samuel Zbogar közleményében hangsúlyozta, a két vitatott cikkely elfogadása ellentmond az EU szerződéseinek, amelyek védik a szólás- és sajtószabadságot. Nemzetközi szervezetek korábban élesen bírálták Koszovót amiatt, hogy keveset tesz az újságírók és a sajtó védelme érdekében. Mára csaknem valamennyi balkáni ország eltörölte azokat a törvényeket, amelyek a büntetőjog eszközeivel sújtották az újságírókat azért, amit írtak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


