A szíriai konfliktus
ENSZ-küldött: a szíriai küldetés szinte lehetetlen
Szinte lehetetlen diplomáciai úton megoldani a szíriai konfliktust, de a nemzetközi közösség sem tesz eleget a harcok megállításáért.
2012.09.03 10:55MTI"Tudom, hogy mennyire bonyolult az ügy, szinte lehetetlen. Nem mondhatom, hogy lehetetlen, de majdnem az. És nem teszünk túl sokat a megoldásért, ami önmagában is hatalmas teher" - fejtette ki Brahimi, aki augusztus végén lépett a posztot eddig betöltő egykori ENSZ-főtitkár, Kofi Annan helyébe. Annan az ENSZ Biztonsági Tanácsában uralkodó "ujjal mutogatás és bűnbakkeresés" miatt mondott le mandátumáról.
Brahimi azt is elmondta, kicsit megrémíti a vállaira nehezedő felelősség. "Sokan már most azt mondják: >>Emberek halnak meg, és ti mit csináltok?<<" - mondta, és hozzátette, úgy érzi magát, mintha egy téglafal előtt állna a megoldást jelentő repedéseket keresve. "Nyitott szemmel, illúziók nélkül kezdem el ezt a munkát" - jelentette ki az algériai diplomata.
Szíriában 17 hónapja tart a Bassár el-Aszad elnök elleni felkelés, amelyben eddig körülbelül 20 ezren haltak meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


