Négy embert sebesült meg
Pokolgépes merénylet a szíriai hadsereg főparancsnokának hivatala közelében
Pokolgépek robbantak vasárnap Damaszkusz központjában a szíriai hadsereg főparancsnokának hivatala közelében, négy embert sebesült meg.
2012.09.02 17:10MTIA vasárnapi támadással feltehetőleg egy olyan épülőfélben lévő épületet vettek célba, amely a hadsereg vezérkari főnökei egyesített bizottsága elnökének hivatalától 200 méterre van - közölték nevük elhallgatását kérő kormánytisztviselők. Az épület a hivatal őralakulata tisztjeinek laktanyája, de mivel átépítés alatt áll, üres volt a két robbanás pillanatában. A sebesültek a hadsereg tisztjei - tették hozzá. A tévé tudósítója azt mondta: "A sebesültek könnyebb sérüléseket szenvedtek, és anyagi kár is keletkezett".
A szóban forgó központi negyed előkelő lakónegyed, és ebben található számos nagykövetség is.
A pokolgépes támadás tényét megerősítette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (SORH) jogvédő szervezet.
Egy kis iszlamista lázadószervezet, a Szíriai Szabad Hadsereghez tartozó "A próféta unokáinak brigádja" azt írta Facebook-profilján, hogy támadást hajtottak végre "a vezérkari főnök épülete ellen Damaszkusz központjában", és ezt "a derajai mészárlások megtorlásául tették".
Az AFP szerint egyelőre nem lehetett ellenőrizni az üzenet hitelességét. A SORH szerint augusztus 25-én - a hadsereg több napi offenzívája után - több mint 300 holttestet találtak a Damaszkuszhoz közeli Derajában.
Pokolgépes merényletben meghalt 15 civil szombat este a főváros egyik déli peremkerületében - jelentette a hivatalos szíriai média, amely "egy fegyveres terrorista csoportnak" tulajdonította a támadást. A pokolgépet egy Suzuki típusú gépkocsiba rejtették el, és az autót asz-Szbeina kerület egyik mecsete közelében állították le, de nem messze egy palesztin menekülttábor is van - közölték a médiumok.
Asz-Szbeina kerület közismerten a felkelők mellett áll.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


