Az összeesküvők
Obama meggyilkolására és a kormány megdöntésére készült négy amerikai katona
Barack Obama megölésére és az amerikai kormány megdöntésére készült négy anarchista katona, akiknek ügyét a Georgia állambeli Ludowiciben tárgyalják.
2012.08.29 07:50MTIAz összeesküvők emellett el akarták foglalni a georgiai Fort Stewart katonai bázist, és arra szövetkeztek, hogy a levegőbe röpítsék a savannah-i Forsyth Park szökőkútját. A terveik között szerepelt még, hogy Washington államban felrobbantsanak egy duzzasztógátat, és hogy megmérgezzék az almatermést.
A vád által "belföldi terrorszervezetként" emlegetett négyek tavaly decemberben agyonlőtték egy volt bajtársukat, a 19 éves Michael Roarkot és annak 17 esztendős barátnőjét, Tiffany Yorkot, hogy titokban tartsák az összeesküvésüket, valamint a 87 ezer dollárért összevásárolt arzenáljukat.
Az egyik katona, a 26 éves Michael Burnett őrvezető vádalkut kötött - egyebek között emberölésben és bűnszervezetben való részvételben bűnösnek vallotta magát - és a társai ellen tanúskodott. Vallomása szerint a csoport a FEAR (magyarul: félelem) nevet választotta, a rövidítés a Forever Enduring Always Ready (örökké kitartó, mindig kész) kifejezés szavainak kezdőbetűiből áll össze.
A vallomás szerint a csoport vezetője a Fort Stewartban szolgáló Isaac Aguigui közlegény volt, a másik két tag pedig Anthony Peden őrmester és Christopher Salmon közlegény.
Aguigui abból a félmillió dollárból finanszírozta az összeesküvő csoport tevékenységét, amelyet a terhes feleségének tavaly bekövetkezett "erősen gyanús" körülmények között bekövetkezett halála után kapott a biztosítótól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


