Ezrek tüntettek Teheránban
"Amerikai-cionista" összeesküvés a szaúdi-bahreini unió terve?
Több ezer iráni tüntetett Teheránban pénteken egy esetleges szaúdi-bahreini unió ellen, amelyet a fővárosi papok "amerikai-cionista" összeesküvésnek neveztek.
2012.05.18 14:50MTIAz állami televízió hírei szerint a bahreini zászlókat lobogtató tüntetők a szokásos pénteki ima után a teheráni egyetem előtt gyűltek össze. A tiltakozók halált kiáltottak Szaúd-Arábiára, az Egyesült Államokra és Izraelre. Hasonló megmozdulásokra került sor több vidéki városban.
Az iráni vezetés országszerte tüntetésekre szólított fel "Amerika bekebelezési terve", illetve a Bahreint, valamint Szaúd-Arábiát vezető "szolgalelkű al-Kalifa és asz-Szaúd" dinasztia ellen.
A bahreini és a szaúdi vezetés a héten élesen reagált az iráni megmozdulások meghirdetésére, és belügyeikbe való beavatkozással vádolta az iszlám köztársaságot.
Hat Öböl menti monarchia vezetői május 14-én döntöttek arról, hogy fontolóra veszik egy szaúdi-bahreini unió tervét.
Bahrein lakosságának nagy része – Iránéhoz hasonlóan - síita, de szunnita uralkodóház irányítja az országot. A kis szigetországot sem hagyta érintetlenül az "arab tavasz", bár szaúdi katonai segítséggel sikerült elfojtani a 2011-es tüntetéseket. Irán keményen bírálta a beavatkozást. Teherán Rijádhoz hasonlóan saját befolyási övezetének tekinti Bahreint, amely iráni tartomány volt, mielőtt a 19. században a britek gyarmatává vált volna. A szigetország 1971-ben nyerte el függetlenségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


