Harcok Szíriában
Lázadó parancsnok: új frontot nyitott a hadsereg Damaszkuszban
A szíriai hadsereg új frontot nyitott Damaszkuszban, a főváros keleti elővárosaiban.
2012.08.27 18:50MTIEgy ellenzéki aktivista pedig azt közölte, hogy a Damaszkusz elővárosai elleni tüzérségi és helikoptertámadásban hétfőn legalább harminckét ember halt meg. A főváros Dzsobár negyedében, ahol egyébként hétfőn lelőttek egy helikoptert, hatan vesztették életüket. A lázadók által közzétett felvételeken a szomszédos Zamalka negyedben húsz holttestet lehetett látni egy mecset padlóján, közöttük három gyermeket. A többiek a főváros keleti és északkeleti negyedeiben végrehajtott tüzérségi és helikoptertámadásban haltak meg.
A lázadó parancsnok, Szelim szerint a keleti elővárosokban tartózkodnak a legjobban megszervezett lázadó csoportok, közöttük az is, amelyik július közepén a négy magas rangú szíriai biztonsági vezetővel végző merényletet megszervezte.
A hadsereg nyugatról keleti irányba halad a főváros körül, a lázadók pedig vissza akarnak térni a városba, ezúttal szervezetten - mondta Szelim.
A szíriai fővárosban július 15-én törtek ki korábban nem látott erősségű harcok, majd a hadsereg három héttel később bejelentette, hogy visszavette az összes damaszkuszi városnegyedet. A lázadók azóta nem tudnak versenyezni a hadsereg tűzerejével, és gerillaharcot folytatnak a város egyes övezeteiben.
Az észak-szíriai Aleppóban, a másik nagy fronton a kormányerők Izaa negyedet lőtték - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). A szervezet szerint a kormányerők megpróbálják visszavenni a városnegyed feletti ellenőrzést, míg az állami televízió szerint a hadsereg "megtisztította az övezetet".
A hadsereg lőtte a közép-szíriai Homsz városának több negyedét is, ahová két hónapja záporoznak a tüzérségi lövedékek - közölte az OSDH. A támadás igen heves, több városrész dőlt romba - mondta el egy felkelő Homsz óvárosából.
A szíriai hadsereg hétfőn elengedett 378 fogvatartottat, akiket a válság 18 hónapja alatt vettek őrizetbe - jelentette a SANA. A hivatalos szíriai hírügynökség szerint a Damaszkuszban és Homszban szabadlábra helyezettek nem követtek el emberölést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


