Visszautasítva Washington bírálatát
Moszkva a szíriai válságról: a nyugatiak semmit sem csináltak
Az orosz külügyminisztérium szerdán visszautasította Washington azon bírálatát, hogy Moszkva semmit sem tesz a szíriai válság megoldása érdekében.
2012.08.22 18:34MTIAz orosz válasznyilatkozat szerint farizeusként viselkedik a Nyugat, amikor azzal vádolja Oroszországot, hogy akadályozza az ENSZ Biztonsági Tanácsának erőfeszítéseit a válság megoldására.
A tárca az amerikai külügyminisztérium szóvivőjének kijelentésére reagálva közölte: Moszkva tudja, mit kell tenni a rendezéshez, mivel Washingtonnal közösen dolgozta ki a genfi nyilatkozatot.
"Valóban, mi tudjuk, mit kell tenni, mivel a Szíriáért Akciócsoport valamennyi tagja a Genfben elfogadott nyilatkozatban kötelezettséget vállalt arra, hogy mind a szíriai kormánnyal, mind az ellenzékkel együtt fog működni, hogy a nemzeti megbékélés folyamata mielőbb kezdetét vegye" - olvasható az orosz nyilatkozatban.
Az orosz külügyminisztérium arra is kitért álláspontjának alátámasztására, hogy a napokban New Yorkban képviselője azt javasolta: a Szíriáért Akciócsoport intézzen rövid felhívást a damaszkuszi kormányhoz és valamennyi ellenzéki csoportosuláshoz, hogy a legrövidebb időn belül hagyjanak fel a harcokkal, és kezdjék meg a tárgyalásokat. "A nyugati partnerek azonban a javaslat megvitatását is elhárították, és nem csak eltorzítják a genfi megállapodások lényegét, hanem azt hangoztatják, hogy azok elavultak" - vádolta a nyugati államokat a moszkvai külügy.
"Oroszország ugyanakkor lelkiismeretesen halad az útján, folyamatosan együttműködve a szíriai kormánnyal" - hangoztatta a közlemény, kiemelve, hogy a damaszkuszi kabinet küldöttsége kedden Moszkvában tárgyalt és leszögezte, hogy kész a politikai párbeszédre.
"Nyugati partnereink mindeddig semmit sem csináltak annak érdekében, hogy hassanak az ellenzékre, és arra ösztönözzék, hogy párbeszédre lépjen a kormánnyal" - áll a moszkvai külügyminisztérium válaszában.
A Szíriáért Akciócsoport júniusban ült össze Genfben Kína, Oroszország, az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Törökország, az ENSZ és az Európai Unió képviselőinek részvételével. A politikai átmenetről szóló június 30-án elfogadott nyilatkozat szerint Szíriában teljes jogkörű nemzeti egységkormányt kell alakítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


