Szíria
Moszkva szerint nyugati fegyverek érkeznek az ellenzékhez
Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter-helyettes szerint egyre több olyan eset kerül napvilágra, amelyek arról tanúskodnak, hogy harmadik országokon keresztül tömegesen érkeznek nyugati gyártmányú fegyverek a szíriai ellenzékhez.
2012.08.20 16:29MTIGatyilov hétfőn twitteres mikroblogjában írt erről, és részben a sajtóban megjelent információkat hozta fel példaként az állítólagos fegyverszállításokra.
"Kíváncsi vagyok, hogy ilyen körülmények között a Szíria elleni szankciókért kardoskodó nyugati partnerek hogyan látják biztos végrehajtásukat (a korlátozásoknak)?" - firtatta Gatyilov.
Korábban Háled al-Abud, a szíriai parlament titkára azt állította, hogy nyugat-európai országokból és Izraelből sok fegyver érkezik a felkelőkhöz. A The Sunday Times című brit lap arról írt, hogy Líbiából egyre több fegyver áramlik a szíriai ellenzékhez, részben Libanonon keresztül. Laurent Fabius francia külügyminiszter pénteken azt mondta, hogy Kataron, Szaúd-Arábián és más országokon keresztül is érkeznek fegyverek a szíriai ellenzékhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06