A Dulles nemzetközi repülőtéren
Összeütközött két repülőgép Washingtonban
Összeütközött két repülőgép pénteken a washingtoni Dulles nemzetközi repülőtéren, s jóllehet a balesetben senkinek sem esett baja, a történteket a szövetségi légügyi hatóságok fogják kivizsgálni.
2012.08.11 08:50MTIKimberly Gibbs, a repülőtér szóvivője elmondta, hogy amikor a Lufthansa német légitársaság A-330 repülőgépe a kifutópályára kanyarodott, egyik szárnya beakadt a Colgan Air légitársaság Pittsburghból érkező turbópropelleres gépének farokrészébe. Az A-330-ason jelentéktelen károk keletkeztek, javításra sem volt szükség, s az ellenőrzés után 183 utasával a fedélzetén elindult Németországba. A másik gépen viszont valószínűleg ki kell cserélni farokrészt.
A légügyi hatóságok aggasztónak találják, hogy két hét leforgása alatt ez már a második baleset a fővárosi repülőtereken. Július végén a Ronald Reagan légikikötőben a repülésirányítók hibája miatt majdnem összeütközött két, egy időben landoló gép egy hármadikkal, amely felszállásra készült. Ugyanez a repülőtér tavaly is egy botrányos ügy középpontjába került, amikor az éjszakai műszakban elaludt egyik repülésirányítója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


