Belföldi utasszállítók
Majdnem összeütközött 3 repülőgép a washingtoni reptér közelében
Kis híján összeütközött három amerikai belföldi utasszállító repülőgép a Ronald Reaganről elnevezett washingtoni repülőtér közelében.
2012.08.02 19:51MTIA The Washington Post szerint csak néhány másodpercen múlt, hogy a járművek nem ütköztek össze a levegőben. A kedden kora délután történt incidens ügyében az amerikai szövetségi légügyi hatóság (FAA) vizsgálatot indított. Mindhárom repülőgépet, amelyek fedélzetén összesen 192 főnyi utas és személyzet tartózkodott, a US Airways üzemeltette. Az FAA szerint a zavart kommunikációs hiba okozta. A warrentoni regionális légi irányítási központ, észlelve a szél irányának hirtelen megváltozását, azt javasolta a washingtoni torony személyzetének, hogy változtassák meg a gépek leszállításának irányát.
A torony ezzel egyetértett, de az információ itt elakadt, ezért egy leszálló gép veszélyesen közel került két felszállóhoz. A biztonsági előírások szerint a repülőgépek közötti távolságnak a levegőben függőlegesen 300 méternek, oldalirányban pedig 5,6 kilométernek kell lennie.
Az FAA úgy tudja, hogy a leszálló repülő az egyik felszálló géphez függőlegesen 152 méterre, oldalirányban pedig 2,7 kilométerre, a másikhoz pedig függőlegesen 183 méterre, oldalirányban pedig 4,5 kilométerre került. A US Airways naponta több mint 240 járatot indít mintegy 70 városba a washingtoni légikikötőből. Tavaly itt fordult elő, hogy egy irányító szolgálat közben elaludt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06