16 határőr esett áldozatul
Egyiptom: megölték az öt támadót
Megölték azt az öt fegyverest, aki vasárnap meggyilkolt 16 egyiptomi határőrt egy ellenőrzőponton az izraeli-egyiptomi határon, majd egy páncélozott járművel behajtott a zsidó állam területére - közölte hétfőn az izraeli hadsereg.
2012.08.06 08:31MTI"Az öt fegyveres holttestét megtalálta az izraeli hadsereg" - jelentette ki a katonaság szóvivője, részleteket azonban nem árult el.
Egy egyiptomi egészségügyi tisztviselő korábbi közlése szerint a beduin öltözetet viselő fegyveresek két járművel megközelítették a Kerem-Salom határátkelőt, amelyet lőni kezdtek. A támadásban az egyiptomi egészségügyi minisztérium jelentése szerint 16 katona és határőr halt meg, további heten megsebesültek.
Az egyiptomi állami hírügynökség szerint a támadók a Gázai övezetből származó dzsihádisták (szent háborút hirdetők) voltak.
Az izraeli hadsereg szóvivője korábban azt közölte, hogy a támadók - akik két páncélozott harci járművet zsákmányoltak az egyiptomi rendőröktől - megpróbáltak áthajtani a határátkelőn, de az egyik jármű felrobbant, még mielőtt odaért volna, a másikat pedig izraeli harci helikopterek lőtték ki.
A támadás után Mohamed Murszi egyiptomi elnök válságtanácskozást tartott a hadsereg vezetőivel, a belügyminiszterrel és a hírszerzés vezetőjével, amelyet követően azt ígérte, hogy Egyiptom "visszaszerzi a Sínai-félszigetet". A biztonsági erők teljes ellenőrzés alá vonják ezt a régiót - mondta tévé-beszédében.
A területen a biztonsági helyzet jelentősen romlott Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök tavalyi megbuktatása óta.
Kapcsolódó írások:
- Véget vet a Gázai övezet öt éve tartó blokádjának Egyiptom
- Ismét fölrobbantották az Izraelbe és Jordániába tartó egyiptomi gázvezetéket
- Amnesztia Egyiptomban: több mint félezer fogva tartott szabadul
- A Hamász vezetőjével tárgyalt az egyiptomi államfő
- Clinton Egyiptomban: a tiltakozást a szabadság jelének tekinti
- Ki nevet a végén Egyiptomban?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


