A hadsereg és Mohamed Murszi között ellenséges a
Amnesztia Egyiptomban: több mint félezer fogva tartott szabadul
Mohamed Murszi elnök elrendelte 572 ember szabadon bocsátását, akiket a hadsereg vett őrizetbe.
2012.07.20 10:06MTIA Muzulmán Testvériséghez tartozó államfő - az első civil, akit megválasztottak Egyiptomban az elnöki posztra - csütörtökön írta alá a "rendeletet 572 személy amnesztiájáról, akik ellen katonai bíróság emelt vádat" - közölte a hírügynökség. Murszi elrendelte egy bizottság létrehozását is, hogy az megvizsgálja a katonai bíróság elé került civilek ügyét.
Összesen 11 879 egyiptomit vettek őrizetbe a katonák a Hoszni Mubarak volt elnök tavaly februári bukásához vezető népfelkelés kezdete óta, s közülük 9714-et már szabadon engedtek a bizottság adatai szerint.
A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogi szervezet a hét elején felszólította Murszit, hogy részesítse amnesztiában "a katonai törvényszékek által vád alá helyezett összes civilt". "Egyetlen civil ügyében sem ítélkezhet katonai törvényszék, függetlenül a bűncselekménytől" - hangsúlyozta Sarah Leah Whitson, a HRW közel-keleti és észak-afrikai illetékese.
Murszi, aki június 30-án tette le az esküt, hatalmi harcban áll az ország irányítását a felkelés idején átvevő legfelső katonai tanáccsal. A hadsereg és Mohamed Murszi között ellenséges a viszony, amióta a katonai tanács június közepén magához vonta a törvényhozói hatalmat, és a katonáknak széles hatásköröket biztosító alkotmányszöveget hagyott jóvá.
"A katonai bírósági eljárások és civilek katonai őrizetbe vételei folytatódtak annak ellenére, hogy június 30-án a hatalom a civil hatóságok kezébe került" - állapította meg sajnálkozva a Human Rights Watch.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


