Tűzvonalban több mint 180 éve
Nyolc falut törölnek el az izraeliek a föld színéről
Izrael Védelmi Minisztériuma elrendelte 8 palesztin falu lerombolását Ciszjordániában, mivel a földre szükségük van katonai kiképzéshez.
2012.07.25 10:23Konrád - ma.huTöbb száz palesztinnak kell elhagynia Hebron régióban található otthonát, mivel a kormány szerint “jogtalanul laknak a tűzvonalban”. Történik mindez dacára annak, hogy bizonyítékok vannak arról, a falvak már 1830-ban is ott álltak. A Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott memorandum szerint a több mint 1.500 lakost a közeli Yatta városába telepítik - jelentette a Haaretz újság.
Az IDF engedélyezi a palesztinoknak, hogy az elhagyatott földön termeljenek, illetve állatokat is legeltethetnek hétvégeken és ünnepnapokon, mikor nincs katonai kiképzés. Emellett két hónapot is kapnak arra, hogy farmokat létesítsenek.
A falvak (Majaz, Tabban, Sfaye, Fahit, Halawa, Al Marqaz, Jinba és Kharuba) 1999-óta néznek szembe a lerombolás rémével, állítja az izraeli Emberi Jogok Egyesülete. 2000-ben leállt az evakuálás egy bírósági döntésnek köszönhetően, de idén májusban az ügyet újra elővette a Védelmi Minisztérium.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


