Heti rendszerességgel
Meglátogathatják rokonaikat a gázai palesztinok az izraeli börtönökben
Izrael öt év óta először engedélyt adott Gázai övezetben élő palesztin családoknak, hogy meglátogassák a zsidó államban bebörtönzött hozzátartozóikat.
2012.07.16 11:53MTI"Negyven ember - 24 rab hozzátartozói - röviddel ezelőtt megérkezett a Ramon börtönbe" - mondta el a börtönfelügyelet szóvivője, hozzátéve, hogy ezek a látogatások ezentúl heti rendszerességgel ismétlődhetnek. Az engedély annak a május 14-i izraeli-palesztin megállapodásnak az eredménye, amely véget vetett a palesztin rabok éhségsztrájkjának. A rokonlátogatások újraengedélyezése az egyik fő palesztin követelés volt.
Izrael 2007-ben függesztette fel a rokonlátogatásokat, miután palesztin szélsőségesek elrabolták Gilád Salit izraeli katonát. Salitot tavaly októberben engedték szabadon ezer palesztin fogolyért cserébe.
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága elismerését fejezte ki a rokonlátogatások engedélyezéséért, és reményének adott hangot, hogy az izraeli hatóságok ezt az intézkedést az összes fogolyra ki fogják terjeszteni.
Közben egy palesztin igazságügyi illetékes közölte, hogy rejtélyes körülmények között életét vesztette egy őrizetben lévő különleges nyomozó, aki izraeli állampolgároknak földet eladó palesztinok ügyében vizsgálódott. Mint a neve elhallgatásához ragaszkodó tisztségviselő elmondta, a 49 éves Oszama Manszúr kiesett a palesztin katonai elhárítás ciszjordániai, rámalláhi székházának harmadik emeletéről, ahol őrizetben tartották. A végzetes baleset körülményei tisztázatlanok. Manszúrt, aki az államügyész hivatalában dolgozott, 25 napja tartóztatták le.
Azokat a palesztinokat, akik földet adnak el izraelieknek, halálbüntetés fenyegeti. A palesztin társadalom ezt a cselekedetet hazaárulásnak tekinti, mivel gyöngíti törekvését független állama megteremtésére Ciszjordánia és más, Izrael által 1967-ben megszállt palesztin területeken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


