Ellen kell állni a megszállóknak
A mali parlament szerint be kell vetni a hadsereget északon
A mali parlament követelte, hogy vessék be az ország hadseregét az iszlamisták által elfoglalt északi országrészben, és felszólította az egész mali népet, hogy álljon ellen a megszállóknak.
2012.07.05 10:18MTIHelyre kell állítani Mali területi integritását - szögezte le a bamakói nemzetgyűlés szerda esti nyilatkozatában. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön várhatóan határozatot fogad el a Száhel-övezeti országban kialakult helyzetről, de előreláthatólag nem rendel el katonai beavatkozást, ahogyan azt az illetékes regionális szervezet, a Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség (ECOWAS) követelte. A bamakói átmeneti kormány is elutasítja a hadsereg bevetését.
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges iszlamista lázadócsoportok egy Franciaországnál nagyobb területet vontak ellenőrzésük alá az elmúlt hónapokban Észak-Maliban, kihasználva, hogy délen, a fővárosban, Bamakóban március végén katonai puccs megdöntötte a központi hatalmat. Közben kolerás megbetegedésekről érkezett hír Észak-Maliból, a stratégiai fekvésű Gao városából. Két ember meghalt a betegségben, és a hatóságok 26 további fertőzöttről tudnak. A kór a város szélén, a Niger folyó partján ütötte fel a fejét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


