Témájuk a régiók harca
EU-tábor kezdődik az erdélyi Marosfőn
Ma nyitják meg az erdélyi Marosfőn a kilencedik EU-tábort, amely a régiók harcát választotta témájának.
2012.07.04 07:57MTIA Bálványosi Nyári Szabadegyetem mintájára szervezett, a hét végéig tartó rendezvény egyaránt kíván képzési és szórakozási lehetőséget biztosítani a táborba jelentkező fiataloknak. A szervezők, az RMDSZ-el együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért), az RMDSZ főtitkárság ifjúsági főosztálya és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem azt ígérik, hogy a tábor idején olyan előadások hangzanak majd el, amelyek keretében a meghívott szakemberek az erdélyi és európai régiókat, értékeket vizsgálják, elemzik az archaikus és urbánus társadalom közötti különbségeket és hasonlóságokat.
Sok szó esik majd a táborban a 2011-es népszámlálás eredményeiről és a júniusi önkormányzati választásokról, a közönség pedig megismerkedhet a most megválasztott fiatal önkormányzati képviselőkkel is.
A korábbi évekhez hasonlóan a rendezvény előadásain és szekcióülésein kívül beszélgetések és szabadidős tevékenységek is lesznek, esténként színpadra lépnek többek között a Médiabefutó erdélyi tehetségkutató verseny döntősei.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


