A kormány 63 százalékkal csökkenti a támogatását
Spanyolországban sztrájkoló bányászok rendőrökkel csaptak össze
Spanyolország északi részén sztrájkoló bányászok eltorlaszoltak egy fontos útvonalat, és összecsaptak kedden az ellenük kivezényelt rohamrendőrökkel - jelentették hírügynökségek.
2012.06.19 20:28MTIA határozatlan ideig tartó sztrájkot június elsején kezdték Asztúria és León tartományok szénbányászai, mert a kormány az általános kiadáscsökkentés keretében 63 százalékkal leszállítja az iparág támogatását, és ez mintegy 30 ezer munkahelyet veszélyeztet a térségben. A bányászat itt a római kor óta a gazdaság integráns része.
Kedden Cinera településnél a bányászol eltorlaszolták a Gijón és León között húzódó fő közúti és vasúti összeköttetést, és felkészültek az ellenállásra. Amikor feltűnt 80 rohamrendőr, meggyújtották a barikádokat, és petárdákkal, parittyalövedékekkel, palackokkal és kövekkel szórták meg a rendfenntartókat. A rendőrök gumilövedékeket és könnygázt vetettek be. Szemtanúk szerint a rendőrök félórás összecsapás után visszavonultak. Komolyabb sérülésekről nem érkezett jelentés.
"A kormánynak meg kell értenie, hogy ez itt Belfast. Legutóbb, 1991-ben a konfliktus öt hónapig tartott. Nem ijedünk meg. Mindenki kész végig kitartani" - mondta az egyik bányász. A szakszervezetek péntektől 500 kilométeres "fekete menetet" indítanak a vidék több városából Madridba, ahová várhatóan július 11-én érkeznek meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


