Az al-Kaida kiképzőtáboraiba utaztattak
Terrorizmus a vád hat férfi ellen Ausztriában
Iszlamista terrorszervezetek céljait támogatta és kiképzőtáborokba való utazásban segédkezett fiataloknak a vád szerint hat férfi, akiknek a pere szerdán kezdődött meg Bécsben.
2012.05.23 17:27MTIAz ügyészség szerint a vádlottak az al-Kaida terrorszervezet és hozzá kapcsolódó hálózatok céljait támogatták és segítettek két bécsi fiatalt abban, hogy eljussanak a radikális iszlamista Hizb-i-Iszlami (Iszlám Párt) fegyveres mozgalom pakisztáni kiképzőtáborába. A vád szerint az elsőrendű vádlott, a 26 éves Thomas al-J. osztrák állampolgár négyezer eurót utalt át erre a célra az egyik fiatalnak.
Al-J. emellett terrorista kiképzőtáborokba való eljutást szervezett a vád szerint és 2009-ben maga is megpróbált családjával Szomáliába utazni, hogy csatlakozzon az as-Sabaab milíciához. A vádiratban szerepel az is, hogy az elsőrendű vádlott az ansarulhaqq.com iszlám fundamentalista honlapon az al-Kaida és a dzsihád támogatására buzdított. Emellett lefordított és közzétett egy cikket, amelynek szerzője a Mohamed prófétát becsmérlők meggyilkolására szólított fel.
A hat vádlott közül négyen álltak bíróság elé szerdán. Egy vádlott igazoltan volt távol, a hatodikat nemzetközi elfogatóparanccsal körözik.
A vádlottak ártatlannak vallották magukat. Thomas al-J. a vallomásában azt mondta, hogy azt hitte, az általa támogatott fiatal egy korániskolában tanít. Az internetes cikk közzétételével ismerőseit akarta "tájékoztatni" - mondta. Tagadta azt is, hogy szomáliai utazásának a terrorizmus támogatása lett volna a célja. Elismerte, hogy a milícia kolóniájában akart letelepedni, egyúttal azt hangoztatta, hogy ő "fegyveres harcra nem lett volna alkalmas".
Thomas al-J. emellett azt hangoztatta, hogy beállítottsága "mérsékeltebb" lett az elmúlt évben. Mint mondta, korábban örült a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásoknak, mert úgy gondolta, "végre az amerikaiak is megtapasztalják a szenvedést, nem csak a muszlimok". "De hagyom magam meggyőzni, ha úgy látom, hogy valami nem igaz" - mondta. Elmondta azt is, hogy korábban "szimpatizált" Oszama bin Ladennel, az al-Kaida volt vezetőjével, de ma "elutasítja a megtorló akciókat". Hozzátette, nem akarja bin Ladent "gonosz alaknak beállítani", mert szerinte "vannak nála sokkal rosszabb emberek is".
Az ítélethirdetés június végén várható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


