További bevetéseket tervez az Egyesült Államok
Egy drón végzett az al-Kaida jemeni vezérével
Egy amerikai pilóta nélküli repülőgép támadásának következtében életét vesztette az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat két tagja Jemen déli részén vasárnap.
2012.05.07 07:45MTISzemtanúk és hivatalos jemeni, illetve amerikai források egybehangzó tájékoztatása szerint az egyik áldozat Fahd al-Kaszaa, az al-Kaida regionális szervezetének, az Arab-félsziget al-Kaidájának (AQPA) vezetője volt. Őt azzal vádolja az Egyesült Államok, hogy szerepe volt a jemeni Áden kikötőjében horgonyzó Cole amerikai hadihajó ellen 2000 októberében elkövetett terrortámadásban, amely 17 amerikai katona életét oltotta ki.
Washington gyanúja szerint Kaszaa kapcsolatban állt Umar Faruk Abdulmutallab nigériai állampolgárral is, aki 2009. december 25-én megpróbálta felrobbantani a Delta Airlines amerikai légitársaság Amszterdam és Detroit között közlekedő repülőgépét.
Fahd al-Kaszaa szerepelt az Egyesült Államok által legkeresettebb tíz terrorista listáján. A Cole elleni merénylet után már ötször próbálták meg likvidálni, mindannyiszor sikertelenül.
A The Washington Post című újság még áprilisban arról számolt be, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) azt szeretné, ha engedélyt kapna a pilóta nélküli repülőgépek további bevetésére Jemenben. Az Egyesült Államok tavaly ismerte el, hogy ilyen típusú repülőket is bevet jemeni célpontok ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


