Alaptalan feltételezés?
Izrael cáfolta, hogy 20 ezer katonát küld Ciprusra
Izrael hétfőn cáfolta, hogy 20 ezer katonát akarna Ciprusra vezényelni azért, hogy megvédje érdekeltségeit a szigetnél tervezett nagyszabású földgáz- és olajfeltárás során.
2012.05.21 14:35MTIAz egyik török hírügynökség vasárnap egy ciprusi görög forrásra hivatkozva közölte: Izrael maga szeretné irányítani ciprusi energiaprojektjeit, s az ebben részt vevő, 30 ezer fős személyzet védelmére mintegy 20 ezer fős csapatot vezényel a szigetországba. Az izraeli külügyminisztérium ugyanakkor alaptalannak minősítette a feltételezést, hangsúlyozván, hogy Izrael eddig sem szándékozott, és ezután sem fog külföldön csapatokat bevetni.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és Dimítrisz Hrisztofiasz ciprusi államfő állítólag február 16-án egyeztetett a két ország közös terveiről, amelynek pontos részletei nem ismertek. A hírügynökségnek nyilatkozó, a nicosiai kormányhoz közel álló forrás szerint Hrisztofiasz arra kérte Netanjahut, hogy győzze meg az izraeli üzletembereket az Észak-ciprusi Török Köztársaságban lévő befektetéseik megszüntetéséről.
Netanhaju felajánlotta, hogy Izrael magára vállalja a földgáz kitermeléséhez szükséges létesítmény összes költségét.
Ciprus nemrég jelentette be, hogy 15 vállalat, illetve konzorcium tett ajánlatot a földközi-tengeri sziget déli partjai mentén feltételezett kőolaj- és földgázlelőhelyek kiaknázására. Mindez politikai kérdéssé vált a közel negyven éve óta megosztott szigeten; Ankara többször jelezte, hogy ellenzi és törvénytelennek tartja a szóban forgó feltárásokat.
A görögök és törökök lakta Ciprus 1974-ben szakadt két részre, amikor Törökország katonai beavatkozást hajtott végre azon görög puccskísérletet követően, amelynek egyik fő célja a sziget Görögországgal történő egyesítése lett volna. A görögök lakta Ciprusi Köztársaság 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, ám az 1983-ban magát függetlenné nyilvánító Észak-ciprusi Török Köztársaságot csak Ankara ismeri el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


