Támadnak az antifasiszták?
Száz nap börtön a bácskai püspök megsértéséért
Száz napra börtönbe kell vonulnia egy újvidéki antifasiszta szervezet tagjának, amiért megsértette Irinej bácskai ortodox püspököt.
2012.05.16 11:50MTIZoran Petakovic, a Újvidéki Antifasiszta Akció Szervezetének tagját négy évvel ezelőtt sújtotta 100 ezer dináros - valamivel több mint negyedmillió forint - pénzbüntetéssel egy belgrádi bíróság, amiért a szerb pravoszláv egyház négy püspökéről, Artemijéről, Amfilohijéről, Atanasijéről és Irinejről azt állította, leginkább ők felelősek a szélsőjobboldali eszmék terjedéséért az egyházon belül. Petakovic "az apokalipszis négy lovasának" nevezte őket, s azt állította róluk, hogy tevékenyen támogatnak bizonyos szélsőséges csoportokat Szerbiában.
A bíróság úgy ítélkezett, hogy az effajta kijelentések az összes pravoszláv keresztényt is sértik. Miroslav Bosnjak bíró azt mondta, hogy neki, pravoszláv hívőnek is bántóak ezek a szavak.
Petakovic nem volt hajlandó kifizetni a pénzbüntetést, s most kézhez kapott egy bírósági döntést, amely szerint száz napra börtönbe kell vonulnia. Az antifasiszta szervezet emiatt arra szólította az újvidékeiket, hogy csütörtök délben tüntessenek a városi bíróság épülete előtt.
A szervezet közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy az ítélettel az igazságszolgáltatás megmutatta "függetlenségét", azt üzenve, hogy mi vár azokra, akik bírálni merik az egyházat. "Ez az eset még egy bizonyíték az állam és az egyház összefonódására" - írta közleményében az antifasiszta szervezet, s egyben sérelmezte, hogy különféle szélsőjobboldali szervezetek és a szerb pravoszláv egyház kegyeit élvező mozgalmak büntetlenül ússzák meg az alkotmányos jogok durva semmibe vételét és az emberi jogok megsértését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


