A választási eredmények megsemmisítését kérte
Szerbia - Elutasították Nikolic panaszát
Megalapozatlannak minősítette és emiatt elutasította a szerb központi választási bizottság szombaton Tomislav Nikolic panaszát, amelyben az ellenzéki Szerb Haladó Párt (SNS) államfőjelöltje a múlt hét végén Szerbiában minden szinten megrendezett választások eredményének megsemmisítését kérte.
2012.05.12 17:30MTIA választási bizottság 11 támogató és három ellenszavazattal hozta meg döntését. A testület ezt azzal indokolta, hogy nem nyújtottak be számára semmilyen bizonyítékot, amely alátámasztaná, hogy valóban az utcán találtak-e szavazócédulákat, ahogyan azt az SNS állította.
Szerbiában múlt vasárnap elnök- és parlamenti, helyhatósági és vajdasági tartományi parlamenti választásokat tartottak.
Az SNS csütörtökön azzal vádolta meg a távozó kormánykoalíció fő erejét képező Demokrata Pártot (DS), hogy ez utóbbi "brutálisan ellopta" a választásokat oly módon, hogy az eredeti szavazócédulákat kicseréltette másokra. Nikolic az újságíróknak bemutatott közel háromezer szavazócédulát, amelyeket állítása szerint egy szemeteskukában találtak a voksolás után, s amelyeket - mint mondta - olyan új szavazócédulákra cseréltek ki, amelyeken a jelenlegi kormánypártok jelöltjeinek a nevét karikázták be. Az SNS aznap panaszt nyújtott be a választási bizottságnak.
Nikolic várhatóan vasárnap dönt arról, hogy bojkottálja-e az elnökválasztás május 20-i második fordulóját, amelybe ő és az államfői tisztségéről nemrégiben lemondott Boris Tadic, a DS elnökjelöltje jutott be.
Tadic, aki kampánykörútja keretében szombaton Újvidékre látogatott, erre úgy reagált: a választás végeredményét csak azok befolyásolják, akik részt vesznek benne, a voksolás bojkottja pedig nincs hatással a választás kimenetelére. Tadic megjegyezte, hogy mindenki maga alakítja a sorsát, de a politikusok mások sorsának is alakítói, ezért most mindenképpen felelősségteljes viselkedésre van szükség (a részükről).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


