Több politikus szerint csalások történtek
Nem ismétlik meg a szerbiai választásokat
A központi választási bizottság (RIK) szóvivője közölte: Szerbiában nem semmisítik meg a hét végi választások eredményeit, és nem ismétlik meg a voksolást, jóllehet a napokban több politikus azt állította, hogy csalások történtek a választásokon.
2012.05.10 19:11MTIMiodrag Petrovic, akinek szavait a VajdaságMa című hírportál ismertette, hangsúlyozta: a május 6-i választásokkal kapcsolatban nem lehet csalásról beszélni, s mindenkinek, aki ezt állítja, bizonyítékokkal is alá kell ezt támasztani. "A bizonyítékoknak hiteleseknek kell lenniük, s a törvény által megszabott formában kell felmutatni őket. Ott, ahol a RIK megállapítja, hogy az óvás helyénvaló, el is fogadja azt, s megismétli a választásokat azokon a helyeken" - mondta.
Petrovic hozzátette, noha "egyesek arra számítanak", a teljes választási procedúrát nem fogják megismételni.
Meglepetését hangoztatta az állítólagos csalásokkal kapcsolatban Veljko Odalovic, a RIK titkára is, aki a Tanjug szerb hírügynökségnek kiemelte: a választási folyamat teljesen átlátható és nyilvános volt. Odalovic elmondta, hogy egyes szavazókörökben adódtak ugyan gondok, és a RIK-hez is érkeztek óvások, de a testület valamennyit elutasította.
Az ellenzéki Szerb Haladó Párt csütörtökön azt állította, egy szemeteskukában zsáknyi érvényes szavazatra bukkant, amelyeket (a kormánykoalíció gerincét adó Demokrata Párt utasítására) felcseréltek olyanokra, amelyeken a kormánykoalíció jelöltjeinek neve volt bekarikázva.
Csalásról beszélt szerdán Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is, aki azt mondta, követelni fogják a választások minden szinten történő megismétlését. Pásztor kijelentése kapcsán Petrovic azt mondta, a RIK-hez még nem érkezett meg sem Pásztor óvása, sem a választások minden szinten történő megismétlését célzó követelése.
Szerbiában vasárnap elnök- és parlamenti, helyhatósági és vajdasági tartományi választásokat tartottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


