Erősödnek a szélsőséges pártok
Görögországért aggódik a francia külügyminiszter
Rendkívül aggasztónak nevezte a görögországi helyzetet, a szélsőséges pártok megerősödését Alain Juppé francia külügyminiszter szerdán az Europe 1 francia rádiónak adott interjúban.
2012.05.09 10:32MTIÚgy értékelte, hogy a vasárnapi választások nyomán az országban rendkívül nehéz és feszült helyzet alakult ki. Rámutatott, hogy a két kormányzópártnál erős visszaesés, a szélsőséges pártok körében pedig erősödés volt megfigyelhető, ami szavai szerint "rendkívül aggasztó".
Görögországban a szélsőséges pártok felívelése egyben az euróövezeti tagsággal kapcsolatos kérdéseket is felélénkítette. A görög választók túlnyomó többsége elutasította az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által előírt megszorító politikát, amelyet a nemzetközi pénzügyi segítségért cserébe szabtak feltételül Athénnak, a kormányalakítás pedig lehetetlennek tűnik anélkül, hogy a szigort ellenző öt párt egyike ne venne részt a koalícióban.
"Napról napra nyomon kell követnünk a görögországi fejleményeket" - fogalmazott ezzel összefüggésben a francia külügyminiszter, aki egyben emlékeztetett, hogy Spanyolország és Olaszország is nehéz helyzetben van.
A francia kormány Nicolas Sarkozy távozó államfő elnökletével szerdán tartja utolsó ülését, amelyen Juppé is részt vesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


