Jogi lépésekkel fenyegetőzött
Fico szerint nem jó kezdet Semjén kijelentése
Robert Fico szlovák kormányfő nem tartja a szlovák-magyar kapcsolatok jó kezdetének Semjén Zsolt arra vonatkozó kijelentéseit, hogy Magyarország nemzetközi jogi lépéseket tesz, ha a szlovák kormány úgy módosítja a kettős állampolgárságról szóló szlovák törvényt, hogy az Magyarországgal szembeni viszonylatában továbbra is érvényben marad.
2012.04.18 13:51MTIRobert Fico a szlovák kormány szerdai ülését követően reagált Pozsonyban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek az m1 Este című műsorában tett kijelentéseire.
Semjén Zsolt az Estében kedden arról beszélt, hogy Magyarország az összes nemzetközi fórumon lépéseket tesz, amennyiben Szlovákia úgy javítja ki az állampolgárságról szóló törvényét, hogy az ugyan ne "károsítsa" azokat a szlovák állampolgárokat, akik kérvényezik egy másik ország állampolgárságát, ám Magyarország viszonylatában továbbra is érvényben maradjon. Egy ilyen lépés megtételét Robert Fico hétfőn jelezte.
Semjén Zsolt ezzel kapcsolatban azt mondta: jogilag azt nem lehet megtenni, hogy csak a magyaroktól veszik el az állampolgárságot. Szlovákiának két lehetősége van, vagy visszavonja teljes egészében a törvényt, vagy pedig - amire szerinte nem kerül sor -, hogy a magyarokkal szemben marad életben a mostani szabályozás - mutatott rá.
"Nem gondolom, hogy jó így kezdeni, de ha egy ilyen felvetésre kerül sor, akkor azt szívesebben hallgatnám meg személyesen, nem a médiákon keresztül" - jelentette ki Robert Fico. Hozzátette: készen áll az ilyenfajta kommunikációra Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel való kétoldalú találkozóján is. Erre a találkozóra a tervek szerint Varsóban április 26-án kerülhet sor a visegrádi négyek találkozóján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


