Elértéktelenednek a lakosság befektetései
Kampányt indít Fico a magánnyugdíjpénztárakból való kilépésért?
Elértéktelenednek a lakosság magánnyugdíjpénztárakban lévő befektetései Robert Fico szerint, s a szlovák kormányfő emiatt kész kampányolni is annak érdekében, hogy minél többen kilépjenek a szlovák nyugdíjbiztosítási rendszer második pilléréből.
2012.04.06 17:44MTIMindezt az új szlovák kormányfő - akit szerdán foglalta el hivatalát - a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek adott interjújában mondta el pénteken.
"Végig kellene néznünk, ahogy 30 évnyi takarékoskodás után az infláció feléli a pénzüket és aztán majd az államhoz fordulnak segítségért, mert nem kapnak semmit a második pillérből?" - tette fel a kérdést Robert Fico. Rámutatott: az állam több mint egymilliárd euróval dotálja évente a Szociális Biztosítót, mivel annak bevételkiesést okoz, hogy a járulékok egy része a második pillérbe folyik. Hozzátette: a magánnyugdíjpénztárak pedig ezt követően elértéktelenítik az állami kasszából átutalt lakossági pénzeket.
"Én előnyben részesítem a második pillér megnyitását (a kilépés lehetőségének megteremtését - a szerk. megj.), de annak érdekében, hogy az emberek kilépjenek, arra is kész vagyok, hogy kampányt folytassak éppen úgy, mint azt a nyugdíjpénztárak tették a belépés érdekében" - jelentette ki Robert Fico.
A szlovák kormányfő szerint a nyugdíjbiztosítás második pillérébe belépettek száma olyan magas, hogy az fenntarthatatlanná teszi a nyugdíjbiztosítás rendszerét. Bár Robert Fico saját elmondása szerint kétkedő a nyugdíjpénztárak által kínált nyugdíj takarékoskodással szemben, mégsem tervezi, hogy megszűntetné a nyugdíjbiztosítási rendszernek ezt a részét. Ehelyett - mint mondja- útépítésre szeretné felhasználni a nyugdíjpénztárak számláin felgyülemlett pénzt.
"A nyugdíjpénztárak tudatosítják, hogy csapdába kerültek, mert elértéktelenítik az emberek pénzét. Marad nekik más (lehetőségük), mint hogy tárgyaljanak velünk?" - mutatott rá Robert Fico.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


