Boris Johnson személyesen tiltotta be
Melegellenesnek ítélték a Core Issues londoni kampányát
Betiltott a londoni városháza egy olyan közterületi hirdetési kampányt, amelynek üzenete a hivatalos értelmezés szerint az lett volna, hogy a homoszexualitás betegség, és ki lehet belőle "gyógyulni".
2012.04.13 08:20MTIA poszterek ezer londoni emeletes városi autóbusz oldalán jelentek volna meg, és a szervezők már meg is kötötték a szerződést a brit főváros tömegközlekedését irányító városházi céggel, a Transport for Londonnal (TfL), de Boris Johnson, London konzervatív párti polgármestere személyesen lépett közbe, és megtiltotta a poszterek elhelyezését a buszokon.
A poszterek szövege az lett volna, hogy "Nem vagyunk melegek, vagy ex-melegek vagyunk - és büszkék vagyunk erre. Törődjetek bele".
Ez egyenes utalás lett volna a melegjogi érdekvédelmi csoportok most futó hirdetési kampányára. E szervezetek poszterein - amelyek szintén a londoni városi buszokon láthatók április eleje óta - az olvasható, hogy "Az emberek közül néhányan melegek - törődjetek bele".
Az ellenkampányt a Core Issues nevű, magát nonprofit keresztény kezdeményezésként megjelölő csoport szervezte volna. A csoport célja - mint honlapján olvasható - olyan férfiak és nők megsegítése, akiknek homoszexuális problémáik vannak, és "önként változtatni szeretnének szexuális preferenciájukon".
A Core Issues ugyanakkor azt is leszögezi, hogy tiszteletben tartja azok jogait, akik magukat melegként azonosítják, és ezen nem kívánnak változtatni.
Boris Johnson konzervatív párti polgármester azonban közölte: egyértelműen sértőnek tartja "azt a sugalmazást, hogy a homoszexualitás betegség, amelyből fel lehet épülni", és a maga részéről nem kívánja azt látni, hogy e felfogást buszokon hirdetik London utcáin.
Johnson hozzátette: London a világ egyik legtoleránsabb városa, de "az intoleranciával szemben intoleráns".
Az ügyben megszólalt Ken Livingstone, aki Johnson első számú baloldali kihívója lesz a május 3-ai helyhatósági és polgármester-választáson. Livingstone - London előző polgármestere - The Guardian című vezető baloldali napilap pénteki idézete szerint kijelentette: a Core Issues "homofób elképzeléseket terjeszt", amikor azt vallja, hogy "terápiával" meg lehet változtatni a melegek szexuális orientációját.
Mike Davidson, a Core Issues vezetője "cenzúrának" minősítette a szervezet hirdetéseinek betiltását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06