Márciusban leváltották
Beismerte tévedését a holokauszttagadó román politikus
Beismerte tévedését Dan Sova, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusa, akit holokauszttagadó kijelentése miatt váltottak le márciusban a legnagyobb román ellenzéki párt szóvivői tisztségéből.
2012.04.03 11:11MTISova március elején egy televíziós műsorban kijelentette, hogy a történelmi adatok szerint 1941-ben 24 zsidót mészároltak le Jászvásáron a német katonák, a bűncselekmény elkövetésében pedig román katonák nem vettek részt. Sova szerint a jászvásári pogromért kizárólag a német hadsereg tehető felelőssé, és hozzátette, hogy Romániában a zsidóknak soha nem kellett szenvedniük.
A politikus nyilatkozatától elhatárolódott Victor Ponta, a PSD elnöke, aki a kollégáját felmentette a szóvivői tisztségből, és elküldte a washingtoni holokausztmúzeumba, hogy ott győződjön meg a romániai zsidóság szenvedéseiről.
Sova internetes blogján most elismerte, hogy tévedett, hiszen - mint írja - a washingtoni múzeumban mintegy 5 millió dokumentum és mikrofilm bizonyítja a romániai holokausztot. "Ezeket tanulmányozva most teljes bizonyossággal elmondhatom, hogy a romániai zsidóságnak óriási tragédiát kellett elszenvednie, ami gyilkosságokban, deportálásokban, vagyonelkobzásokban és zsidóellenes törvényekben nyilvánult meg" - írta balogján Sova, aki a román szenátus tagja.
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a román oktatási rendszerben, de a közbeszédben sem ismertetik meg a fiatal nemzedékekkel a romániai holokausztot. Szerinte a román népnek nem tesz jót a második világháború idején történt tragédia "elhallgatása". Sova szerint a tanárok és a történészek nagy hibát követtek el azáltal, hogy megpróbálták bagatellizálni a történelemnek azt az időszakát.
Mint írta, a román népnek önmagával való megbékélését segítené elő az akkori román kormányok hibás politikájának elismerése és elfogadása. Sova szerint a "civilizált országokban" elismerik a múltat éppen azért, hogy ne ismétlődhessenek meg hasonló tragédiák.
A politikus Izrael bukaresti nagykövetének címzett levelében jelezte, hogy visszavonja a televíziós műsorban tett kijelentéseit, amelyek sértették a zsidó népet és a holokauszt áldozatainak emlékét.
1941 júniusában Ion Antonescu román tábornok, Románia akkori teljhatalmú ura parancsot adott arra, hogy Jászvásárt "tisztítsák meg" a zsidóktól. A június 28-án kezdődött pogromnak összesen több mint tizenkétezer zsidó áldozata volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Gulyás Gergely: ekkortól indulhat a kedvezményes lakáshitel-program
- 16:09 Főpolgármesteri Hivatal: sikeresen zárultak a tárgyalások a finanszírozásához szükséges hitelkeretről
- 14:07 Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten
- 12:07 KSH: májusban a bruttó átlagkereset 702.800 forint volt
- 10:05 Az Erste Bank devizahitel szerződései érvényesek
- 8:04 NAK-elnök: durva támadás érte Brüsszelből az agráriumot
- 6:03 Kisrepülő zuhant le az erdélyi Szászváros közelében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06