A letartóztatás elől menekült Afrikába
Visszahozták Romániába a meglógott parlamenti képviselőt
Visszahozták kedden Bukarestbe azt a román parlamenti képviselőt, aki Afrikába menekült azt követően, hogy - bűnszövetkezetben való részvétel gyanújával - megvonták tőle mentelmi jogát.
2012.03.27 14:30MTIMihail Boldea független parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) kérte a parlamenttől: ezt március 20-án szavazta meg a képviselőház. Két nappal később a legfelső bíróság előzetes letartóztatási parancsot adott ki a képviselő ellen. Közben kiderült, hogy Boldea már március 17-én elhagyta az országot és Afrikába menekült.
A képviselő ellen nemzetközi elfogató parancsot adtak ki, zárolták vagyona egy részét, Traian Basescu államfő pedig úgy nyilatkozott: jobb lenne, ha román hatóságoknál adná fel magát, és nem raboskodna hosszú ideig külföldön, amíg kiadatása elintéződik. Ezek után a szökésben lévő képviselő önként jelentkezett Románia kenyai konzulátusán, Nairobiban.
Mihail Boldea tavaly októberig a bukaresti kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PDL) képviselője volt, kilépése után a függetlenként folytatta tevékenységét a törvényhozásban. A vádhatóság szerint a honatya együttműködött egy olyan bűnszövetkezettel, amely büntetőperekben elkobzott telkeket játszott át tagjainak. Boldeát a DIICOT azzal gyanúsítja, hogy ügyvédként iratokat hamisított.
Codrut Olaru főügyész szerint a képviselő egy joghézag miatt menekülhetett el. Kifejtette: az lenne a normális, ha a mentelmi joggal rendelkező személyek esetében rögtön érvénybe lépne az ország elhagyására vonatkozó tilalom is, mihelyt a vádhatóság kéri a parlamenttől a mentelmi jog felfüggesztését - ennek azonban ma még nincs törvényes alapja.
Mihail Boldeát Amsterdam érintésével, őrizet alatt hozták Bukarestbe. A repülőtérről a legfelső bíróságra vitték, amely - személyazonossága ellenőrzése után - előzetes letartóztatásba helyezéséről hivatott intézkedni. Mihail Boldea szökése, felkutatása és hazahozatala napok óta lázban tartja a román médiát: a hírtelevíziók egyenes adásban közvetítették a KLM amsterdami járatának földet érését, amellyel hazahozták Bukarestbe a DIICOT által megvádolt képviselőt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


