Nagykanizsán két embert ütött el
Budapesten fogták el az embereket gázoló román autóst
Budapesten fogták el azt a román férfit, aki vasárnap elgázolta, majd magára hagyta két honfitársát a nagykanizsai Csónakázó-tónál.
2012.03.29 14:26MTIAz országos körözésnek köszönhetően a rendőrök szerda este fogták el a 24 éves román állampolgárt, aki a súlyos sérüléseket okozó vasárnapi gázolás után hajtott el a helyszínről, és az autóját még aznap este Nagykanizsán megtalálták. A férfit segítségnyújtás elmulasztása megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd szabadon bocsátották.
A zalai rendőr-főkapitányság vasárnapi tájékoztatása szerint egy 10-12 tagú román társaság tagjai közül két férfi szóváltásba került egy harmadikkal. Ez utóbbi távozni akart a helyszínről, ezért beült a kocsijába. A másik két férfi próbálta megállítani a már mozgó járművet, de az mindkettőjüket elsodorta, így kerültek a kocsi alá. Az autót vezető 24 éves férfi ezután megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A két elgázolt férfit súlyos sérülésekkel a nagykanizsai kórházba szállították. Az MTI úgy tudja, hogy az egyik román sérült 23, a másik 35 éves, és mindketten nyílt sípcsonttörést szenvedtek el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


