Külföldi sajtó Magyarországról
Az Economist blogszinten foglalkozott Schmitt plágiumügyével
A brit The Economist blogrovatában foglalkozott Schmitt Pál köztársasági elnök plágiumügyével; lengyel lapok a két ország közötti szolidaritásról írtak.
2012.04.01 19:33MTIBenjamin Franklin azon merengett, hogy két biztos dolog van az életben: a halál és az adó. Ha a nagy ember ma élne, kétségtelenül megnevezne egy harmadikat is: azt, hogy magyar politikus soha nem mond le - írta Schmitt Pál plágiumügyéről közép-kelet-európai blogrovatában (Eastern Approaches) a The Economist.
A brit gazdasági-politikai hetilap blogbejegyzése szerint a magyar államfő bizonyosan pályafutása legrosszabb hetén van túl. A doktori címének visszavonásáról szóló bejelentés a magyar politikában ritka összpárti konszenzust teremtett abban, hogy az elnöknek le kellene mondania. Még a jobbra hajló Magyar Nemzet is, amely pedig általában a kormányt támogatja, szenvedélyes felhívásban kérte Schmitt Pált a távozásra. A legtöbb elemző azt hitte, hogy Schmitt Pál számára mindennek vége, azonban Orbán Viktor miniszterelnök, az államfő pártszövetségese közbelépett, és kérdésre válaszolva közölte: az államfő dolga eldönteni, hogy lemond-e.
A The Economist szerint Schmitt Pál döntött is: csakúgy, mint annak idején Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök a zavargásokhoz vezető 2006-os beszéde után, az államfő is közölte, hogy marad.
Schmitt Pál szerencséjére kéznél volt a megértő állami televízió. Obersovszky Péter interjúja az államfővel olyan kínos volt, amilyet Közép-Európában manapság ritkán látni - áll a The Economist írásában.
A lap megemlíti, hogy Schmitt Pál bejelentette: új disszertáció megírásába kezd. "Esetleg írhatna a magyar állami televízióra gyakorolt politikai nyomásról" - fejeződik be az írás.
A Gazeta Wyborcza című baloldali liberális lengyel napilap hétvégi kiadásában a főszerkesztő azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormány politikájáról szóló vita lengyel belpolitikai vitává alakult át, a Gazeta Polska Codziennie című független hazafias napilap hétvégi kiadásának adott interjúban az egyik lengyel szociológus azt emelte ki, hogy Lengyelország és Magyarország együttműködése esélyt adna a régió fejlődésére.
A Gazeta Wyborcza hétvégi kiadásában Adam Michnik arról ír, hogy a magyar kormányfő politikájáról szóló vitában a lengyelek már Lengyelország jövőjéről vitatkoznak. Véleménye szerint "Magyarországot most hasonlóan drasztikusan lebénították", mint Lengyelországot a jobboldali kormányzás idején.
A Gazeta Polska Codziennie hétvégi kiadásának Jadwiga Staniszkis szociológus arról nyilatkozott, hogy a magyar kormányt támogató lengyelek rámutattak a kettős európai mérce létezésére. Kiemelte, hogy a térségnek nem a lengyel külügyminiszter által javasolt "hierarchikus föderalizmus", hanem a lisszaboni szerződés alapelveiben meghatározott szuverenitásra, "individualizmusra és (a jelenleg korlátolt) gazdasági terjeszkedésre" van szüksége. Véleménye szerint "a régió legnagyobb országaként Lengyelországnak felelősséget kellene vállalnia másokért" és együtt kellene működnie a magyar miniszterelnökkel, aki "hősiesen, a két sebességű unió terveivel szemben, a magyar fejlődési stádium logikájának megfelelő változásokat vezet be", mert az összefogás lehetővé tenné a térség fejlődését "a kapitalizmus korai szakaszának különleges valóságában".
Kapcsolódó írások:
- BRFK: jogszerű volt a rendőri intézkedés a fővárosi tüntetéseken
- Orbán az alaptörvénnyel mos kezet
- Helsinki-bizottság: jogellenes volt a "hídfoglalók" előállítása
- DK: Orbánnak kell megoldania a plágiumbotrányt
- Schmitt nem mond le: "csak bíróság vonhatta volna vissza a doktorit"
- BRFK: nem történt intézkedés a Sándor-palotához indított tüntetésen
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:11 Duna House: a fiatalok az első lakás vásárlásához szükséges önerőt hitelek segítségével is kiegészíthetik
- 22:10 Iszapömlés - Rétvári Bence: példaértékű a katasztrófát követő összefogás
- 21:40 MTVA: a közmédia visszautasítja az erőszakos követeléseket
- 20:08 Szijjártó Péter: újabb magyar állampolgárokat menekítenek ki Libanonból
- 18:12 Magyar Péter a 'propagandamédia' termékeinek bojkottjára szólított fel
- 18:07 Kielemzik az emberi élet meghosszabbításának lehetőségeit
- 16:04 IDF: a Hezbollah 250 harcosát ölték meg az izraeli haderők a libanoni szárazföldi hadműveletben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06