Provokációtól tart Szöul
Dél-Korea lelőheti az észak-koreai rakétát
Dél-Korea figyelmeztetette hétfőn Észak-Koreát, hogy lelőheti rakétáját - amely állítólag műholdat állít Föld körüli pályára -, amennyiben az letér a kijelölt pályáról, és megsérti az ország területét vagy légterét.
2012.03.26 09:36MTIJun Von Sik, a dél-koreai védelmi minisztérium egyik szóvivője úgy fogalmazott, hogy Dél-Korea vizsgálja azt a lehetőséget, miként tudná befogni és lelőni az észak-koreai rakétát, illetve részegységeit, ha azok letérnének a kijelölt pályáról, és megsértenék az ország területét. "Nem tudunk másként tekinteni a rakétaindításra, mint egy nagyon meggondolatlan és provokatív cselekedetre" - mondta a szóvivő.
Phenjan közölte, hogy április 12-16. között akar felbocsátani egy Földet megfigyelő műholdat nagy hatótávolságú rakétával. Az ENSZ és az észak-koreai atomprogramról Phenjannal tárgyaló Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Japán és Dél-Korea egyaránt attól tart, hogy Észak-Korea valójában ballisztikusrakéta-kísérletre készül. A rakéta nukleáris robbanótöltettel szerelhető fel.
Szöuli értesülések szerint a rakétát már az indítás helyszínére szállították, amely a Jalu észak-koreai-kínai határfolyó közelében van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


