Fekete kedd
39 halott: pokolgépek robbantak az amerikai támadás évfordulóján Irakban
Pokolgépes merényleteket követtek el több iraki városban kedd reggel - az Irak elleni amerikai támadás 9. évfordulóján -, rendőrségi és kórházi források szerint a támadásoknak összesen legalább 39 halálos és 188 sebesült áldozata van.
2012.03.20 09:39MTILegalább 16 robbanás volt az ország különböző pontjain. A legsúlyosabb merénylet a síiták szent városában, Kerbelában történt, ahol két robbantás 13 embert ölt meg, és további 48-at megsebesített.
Az észak-iraki Kirkukban egy rendőrőrs mellett robbant fel egy gépkocsiban elhelyezett pokolgép, a detonációban heten haltak meg és 30-an megsebesültek. Mindnyájan rendőrök voltak.
Bagdad belvárosában öngyilkos merénylő oltotta ki három ember életét, és 21-et megsebesített. Pokolgépes merényletek történtek még a fővárostól északra fekvő, Beidzsiben, Szamarrában, Túzhúrmátiban, Dakukban és Duluíja településen, illetve a tőle délre található Hillában, Mahmudíjában és Latifíjában.
Irakban rendezik meg az Arab Liga március 27-29-i csúcsértekezletét, húsz év óta először, s hírügynökségek e találkozóval hozzák összefüggésbe a megszaporodott erőszakcselekményeket, így a keddi robbantásokat is.
A csúcstalálkozóra úgy tekintenek, mint Irak első térségbeli szerepvállalására, s az iraki kormány igyekszik bebizonyítani, hogy képes szavatolni az arab világbeli vendégek biztonságát.
2003. március 20-án, iraki idő szerint reggel George Bush amerikai elnök bejelentette, hogy megkezdődött a katonai művelet, amelynek célja, hogy felszámolják az állítólagos iraki tömegpusztító fegyvereket.
Az elnök két órával a Bagdadhoz intézett ultimátum lejárta és fél órával az első robbanások után rövid beszédet intézett az amerikai néphez. Bejelentette, hogy az amerikai és a brit erők megkezdték egy széles és összehangolt hadjárat nyitó szakaszát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


