Harminckilenc százalék ellenzi a katonai fellépést
A legtöbb amerikai iráni vért ontana
Az amerikaiak többsége támogatná az Irán elleni katonai fellépést, ha Teheránról kiderülne, hogy nukleáris fegyver előállításával próbálkozik, még akkor is, ha ez az üzemanyagárak további növekedésével járna.
2012.03.14 07:59MTIA Reuters és az Ipsos felmérése szerint a megkérdezettek 56 százaléka támogatná, hogy az Egyesült Államok sújtson le Iránra, ha bebizonyosodna, hogy az iszlám köztársaság nukleáris programjának célja az atomfegyver előállítása. Az amerikaiak 39 százaléka ellenzi a katonai csapást.
53 százalék szerint akkor is szükség lenne a katonai csapásra, ha az az üzemanyagárak emelkedéséhez vezetne. 42 százalék ezzel ellentétes véleményen van. A felmérés szerint a republikánusok 70, a demokraták 46 és a független szavazók 51 százaléka támogatná a katonai fellépést Iránnal szemben.
Barack Obama elnök kedden további egy évvel meghosszabbította az Iránnal szemben 1995. március 15-én meghirdetett nemzeti szükségállapotot. Az indoklás szerint Irán továbbra is rendkívüli fenyegetést jelent az amerikai nemzetbiztonságra, külpolitikára és gazdaságra nézve. Az Egyesült Államok 1979-ben az iráni iszlám forradalom és a teheráni amerikai nagykövetség diplomatáinak túszul ejtése után szakította meg kapcsolatait az iszlám köztársasággal.
A teheráni vezetés azt állítja, hogy az ország nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


