Netanjahu egyre türelmetlenebb
Washingtontól kap fegyvereket Izrael, ha nem támad Iránra
A Maariv című izraeli újság szerint bunkerek ellen bevethető korszerű bombákat és nagy hatótávolságú légi utántöltő repülőgépeket ígért az Egyesült Államok Izraelnek, amennyiben kötelezi magát, hogy idén már nem mér csapást Iránra.
2012.03.08 14:59MTIA nyugati diplomatákat és hírszerzési forrásokat idéző népszerű lap szerint az amerikai kormányzat Benjámin Netanjahu kormányfő e heti washingtoni látogatása idején tette a javaslatot, válaszul arra az izraeli érvelésre, hogy hadieszközei már nem teszik lehetővé számára az iráni atomlétesítmények elérését.
A miniszterelnök hétfőn egy washingtoni beszédében azt hangoztatta, hogy sem a diplomácia, sem a szankciók nem voltak eddig képesek fékezni a vitákat keltő iráni nukleáris program előrehaladását, és hozzátette: "Egyikünk sem engedheti meg magának, hogy még sokáig várjon."
Iránt az a gyanú veszi körül, hogy civil atomprogramjának leple alatt atomfegyver előállítására törekszik. Az atomlétesítményei elleni csapástól félve a teheráni rezsim bejelentette az urándúsítás áthelyezését távoli, föld alatti helyekre. E célpontok eléréséhez és a biztos visszatéréshez Izraelnek a levegőben újratölthető harci gépekre van szüksége. Ezenkívül Izraelnek csak gyengébb bunkertörő bombái vannak.
Netanjahu - környezetéből származó hírek szerint - a Fehér Házban azt mondta Obamának, hogy Izrael még nem döntött a katonai csapás ügyében. A zsidó állam a létét látja fenyegetve egy atomfegyverrel rendelkező Irántól, mivel annak vezető képviselői ismételten Izrael megsemmisítésével fenyegetőznek, és vele szemben ellenséges fegyveres csoportokat támogatnak. A teheráni vezetés tagadja, hogy atomfegyverhez akarna jutni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06