Továbbra is porondon az atomprogram
Az EU sürgősen tárgyalna Iránnal
Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője mielőbbi megbeszéléseket javasolt keddi levelében Szaid Dzsalili iráni főtárgyalónak a teheráni rezsim nukleáris programjáról.
2012.03.06 16:50MTIAshton ezzel Dzsalili február közepén kelt levelére válaszolt, amely uniós diplomaták értékelése szerint "üdítő módon elütött" a korábbi iráni üzenetektől: terjengős ideológiai-moralizáló fejtegetések helyett tömören jelezte Irán tárgyalási készségét.
Ashton az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt tagja - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország és Kína -, valamint a nem BT-tag, de szintén a nemzetközi közösség kiemelkedően jelentős tagjának számító Németország közös megbízása alapján jár el az ügyben. A nemzetközi közösség amiatt aggódik, hogy Irán nukleáris programja valójában katonai célokat szolgál, amit Teherán tagad.
Az uniós főképviselő a levélben megjegyezte: senkinek nem érdeke, hogy újra átéljék az "isztambuli tapasztalatokat". A török nagyvárosban 2011 januárjában eredménytelenül szakadtak meg Ashton és Dzsalili tárgyalásai.
Ashton most leszögezte, hogy a lehető leghamarabb meg kellene állapodni az újabb tárgyalások helyszínében és megkezdésének időpontjában.
Az unió kettős megközelítést érvényesít Iránnal szemben. Egyfelől szankciókról - azon belül immár olajembargóról is - döntött, hogy ezzel kényszerítse vissza Teheránt a tárgyaló asztalhoz, másfelől az iráni nukleáris vonatkozású engedmények - alapvetően a nemzetközi ellenőrzés engedélyezése - fejében jelentős volumenű gazdasági együttműködési lehetőségeket csillantott meg az ajatollahok rendszere előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


