Makacs jószág
Tobzódik az influenzavírus Európában
Európában továbbra is nő az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, de három országban már tetőzött a járvány.
2012.03.10 10:57MTIAz Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) friss jelentése szerint 14 ország számolt be kiterjedt járványról, Magyarország mellett a szomszédos Ausztria és Szlovénia, valamint Belgium, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Portugália, Spanyolország és Svédország.
Ugyanakkor három ország, Bulgária, Olaszország és Spanyolország azt jelentette, hogy már legalább két egymást követő héten csökkent a megbetegedések száma, így ott vélhetően túljutottak a járvány csúcsán- tették hozzá.
A 9. héten az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók közül vett légúti minták 48 százalékában mutatták ki az influenzavírust. Ezt azt jelenti, hogy - ebben a szezonban először - a pozitív esetek száma kevesebb volt, mint a megelőző héten - hangsúlyozták.
A bizonyítottan influenza okozta megbetegedések 91,4 százalékáért az influenza A vírus, a fennmaradó 8,6 százalékért az influenza B vírus volt felelős - írta az ÁNTSZ közleményében.
Az ECDC január elején jelezte, hogy Európában megkezdődött az influenzajárvány.
Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) február közepén jelentette be, hogy Magyarországon is átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma. Csohán Ágnes, az OEK járványügyi főosztályvezetője szerdán azt mondta: az elmúlt héten országszerte 17 százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, hat megyében viszont csökkent a betegek száma az előző heti adatokhoz képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


