Szívós vírus
A fél világot már megbetegítette az influenza
Bulgáriában és Olaszországban már elérte a csúcsát az influenzajárvány, számos más országban azonban továbbra is emelkedik az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma.
2012.03.03 18:27MTIAz Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentése szerint a 8. héten tizenhárom ország számolt be földrajzilag kiterjedt influenzajárványról, köztük Magyarország, Ausztria és Szlovénia, továbbá Belgium, Finnország, Franciaország, Görögország, Olaszország, Luxemburg, Norvégia, Portugália, Spanyolország és Svédország.
Továbbra is az influenza A(H3) vírus a meghatározó, de egyre több esetben igazolják az influenza B vírus szerepét is. A 8. héten a bizonyítottan influenza okozta megbetegedések csaknem 90 százalékáért az influenza A vírus, a fennmaradó 10 százalékért a B vírus volt felelős.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közzétette a következő - 2012/13-as - influenzaszezon védőoltásának összetételéről szóló ajánlását. Eszerint a háromkomponensű vakcinák két összetevőjén - az A(H3N2) és a B vírustörzs - kell majd változtatni. Ez a védőoltás 2012 őszére áll majd rendelkezésre - idézte az ÁNTSZ.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ január elején jelezte, hogy Európában megkezdődött az influenzajárvány. Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) február közepén jelentette be, hogy Magyarországon is átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma. Az epidemiológiai központ a múlt héten már arról számolt be, hogy országos influenzajárvány bontakozott ki Magyarországon.
Az OEK szerdai jelentésében azt írta: Magyarországon egyre intenzívebben terjed az influenza, Somogy és Vas megye kivételével már minden megyében bizonyították az influenzavírusok jelenlétét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


